Vállalkozóként miért nem tartasz még ott, ahol lehetnél?

Mindenkinek, így neked is tele van az életed lehetőségekkel. Rajtad múlik, észreveszed-e őket. Ha képes vagy a bevételedet vagy éppen a nyereségedet vagy éppen a piaci lehetőségeidet megsokszorozni, akkor annyi tartalékot tudsz képezni, amely jól jön, ha fejleszteni, beruházni kell, vagy éppen visszaesés történik majd az adott iparágban.

Tízezer fát ültetett egy vak és egy amputált karú férfi

"Ha valóban meg akarsz tenni valamit, találsz rá módot, ha nem, akkor kifogást találsz." (Jim Rohn) A kínai Jia Haixa és Jia Wenqi elkötelezett természetvédők. Ettől pedig az sem tántorítja el őket, hogy az egyikük vak, a másikuknak pedig mindkét karja hiányzik. A két barát az elmúlt évtized során mintegy tízezer fát ültetett közösen. „Én vagyok a karja, ő pedig a szemem. Jó partnerek vagyunk” – mondta a Haixa.